A Közel-Keleten a fátyol egyszerű öltözet, ami a muszlim nőket védi az idegen, kíváncsiskodó férfi tekintetek elől. Elképzelhetetlen lett volna, hogy a kendőt kellékként használják táncelőadásokban. Még hihetetlenebb, hogy hét fátylat vessen le a táncosnő, amíg végül teljesen meztelenül áll a színpadon.

A XX. század előtt a közel-keleti nők a "hastáncot" egymás között, mindennapi öltözékükben táncolták, ami teljesen takarta a testüket. Nem volt külön tánc kosztüm. Azok a táncosnők is, akik esküvőkön táncoltak, szimplán olyan öltözetet viseltek, mint bárki más.

Az 1900-as évek első felében Egyiptom és Libanon szórakozóhelyein felmerült az igény, hogy az angol, francia és más európai látogatók éhségét kielégítve, azok helyi táncosnőket láthassanak. Kiszolgálva a várakozásaikat a táncosnők alkalmazták azt a típusú öltözéket, amit Hollywood kiltalált: a melltartó, öv, szoknya együttesét. De még ekkor sem használtak fátyoltáncot.

Elsőként Samia Gamal lépett színpadra fátyollal. A híres orosz balerina Anna Ivanova tanította a fátyol használatára! Arab táncosnők a mai napig csak belépésre használják a fátylat kezükben tartva, (hogy az intróban, színpadra lépéskor, kiemelje jelenlétüket), és pár forgás után eldobják, mielőtt az előadásuk fő része elkezdődne.

Az 50-60as években az amerikai táncosnők kialakították saját fátyoltáncukat az orientalista elképzelések szerint: Számtalan táncos interpretálta Salomé történetét mint hétfátyoltánc. A színpadra körbetekerve a felsőtestüket léptek be, majd a nyitószám után lassú zenére finom mozdulatokkal levették a fátylakat.
A fátyolhasználat eltérő vonásai ma is jól kivehetők a keleti és a nyugati, európai táncosok között.

Egyiptomi és libanoni táncosnők soha nem táncoltak bármilyen hétfátyol jellegű táncot előadásaikban.

Ez csupán az európai-, nyugati elme által felfedezett és a szórakoztatóiparnak fenntartott művészeti önkifejezés.