RAQS SHARQI FESTIVAL 2010 Nyomtatás

10 éves a RAQS SHARQI NEMZETKÖZI ORIENTÁL TÁNCMŰVÉSZETI FESZTIVÁL ÉS VERSENY 

2010. október 29-31. Budapesten, Európa szívében 

 
Magyarország legsikeresebb orientál táncművészeti versenye idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre. A Ghazi Mona Dolores nevéhez fűződő nagyszabású esemény-sorozat a legszínvonalasabb és független verseny a hazai hastánc színterén. 2010-ben az ODH-vel karöltve várja a versenyzőket a szervező csapat.
 
Mona Dolores előszava és ajánlása a 2010-es versenyhez a bekövetkező változások hátteréről... 

A korábbi évektől eltérő kategóriák, sok újítás a még izgalmasabb verseny érdekében! A versenyen nemzetközi zsűri értékel nem csak a döntők, hanem az elődöntők során is! 

Raqs Sharqi Fesztivál és Verseny

 

 

 

"Kedves Hastáncosok!

 

 

 

Magyarországon 10 éves múltra tekint vissza a RAQS SHARQI FESTIVAL, amelyet létrehoztam és legjobb tudásom szerint szívvel lélekkel szerveztem és vezettem. Igyekeztem elsősorban saját magamat olyan szintre kiképezni, hogy szakmailag megalapozott produkciókkal álljak ki a hazai es a nemzetközi versenyeken és követhető példát mutassak a következő generációnak.

 

 

A versenyek szervezése és vezetése többletfeladattal járt, amit következetesen vállaltam. Jó értelemben véve ennek szolgálatába állítottam arab és angol nyelvtudásomat, melynek segítségével olyan kapcsolatrendszert építettem ki, amely anyagi garanciát jelentett a mindenkori versenyek megrendezéséhez.

 

Mindez számos érdeklődőt vonzott és a kitartás eredményeként megvetette  a keleti táncok kultuszának gyakorlatát nemcsak a fővárosban, hanem vidéki nagyvárosokban és azok vonzáskörzetében is. A versenyek elérhetősége létrehozta az iskolákat, melyeknek tanárai az aktív versenyzést oktatásra felváltó kiváló táncosokból lettek. Az egyre terjeszkedő táncmozgalom a nemzetközi figyelem látóterébe került és nagyhírű mestereket vonzott Magyarországra, akik lendületet adtak a további lelkesedésnek. Mindennek kezdeti lépéseit azért segítettem elő, mert a folytatáshoz ezt elengedhetetlenül szükségesnek tartottam és minden évben azt láttam, hogy valóban nemcsak megerősödik, hanem meg is szilárdul a keleti tánc szeretete.

 

A RAQS SHARQI FESTIVAL jubileuma kapcsán bejelentem, mivel a közelmúltban Kairóban telepedtem le, csak látogatóba jövök Magyarországra. Természetesen továbbra is átkívánom adni workshopok és különórák formájában tudásomat azoknak a fiatal pályakezdőknek, akik rokonszenveznek a keleti táncokkal és azoknak is, akik különösen érdeklődnek az egyiptomi autentikus mozdulatok iránt. Azon táncosokkal is foglalkozom, akik egyéni koreográfiájukat hozzáértő segitséggel kívánják létrehozni. A megváltozott körülményeimre való tekintettel meg kivánom osztani a szervezőmunkát es az ezzel járó felelősséget is egy olyan munkatárssal, akit emberileg és szakmailag erre a legalkalmasabbnak tartok.

 

Sefirah, Áncsán Anikó már bizonyított, hogy ezt a feladatot rátermettségénél és szorgalmánál fogva maradéktalanul el tudja látni. Az őszemélyében olyan elkötelezett, kiváló tulajdonságokkal rendelkező menedzsert ismertem meg, aki egyben versenyeredményeket is fel tud mutatni és előadóművészi minőségében is elismert. Tehát nyugodtan rábízhatom az eddig elért eredményeket. Mindenki szives figyelmébe ajánlom őt."

 

Ghazi Mona Dolores 

 

A FESZTIVÁL MENETE

Október 24-29

Fashion show és Gálaműsor próbák

Október 29., péntek

 

Continental Hotel Zra****Superior Budapest

 

13:00-15:00 Bella Wang workshop

15:15-18:15 Nour workshop 

18:30-20:30 Ehab Gadalla workshop 

 

Október 30., szombat

 

Continental Hotel Zra****Superior Budapest

 

9:00-17:00 Egyéni kategóriák versenye

 --------------------------------------

Pataky Művelődési Központ 

 

19:00 Queen of Raqs Sharqi döntő

19:30 Mona Dolores Fashion Show

20:00 Raqs Sharqi Gálaest nemzetközi előadókkal és a verseny győztes produkcióival

 

Figyelem! A nyári-téli időszámítás miatti órát 2010-ben október 30-ról 31-re virradóra (1 órával korábbra) kell visszaállítani! 

 

Október 31., vasárnap

 

Continental Hotel Zra****Superior Budapest

 

9:00-12:00 Csoport versenyek

 

12:00-15:00 Ehab Gadalla workshop

15:15-17:15 Mona Dolores Ghazi workshop

17:30-19:30 Nour workshop

 

20:00 Ünnepélyes díjátadó és NUGUM AL RAQS ALSHARQI ( A keleti tánc csillagai) gála - a kilenc év nyerteseivel!

védnök: Ghazi Mona Dolores

 

 
 PÉNTEK  SZOMBAT  VASÁRNAP 

 

09:00-17:00 Egyéni versenyek

elődöntők, döntők

09:00-12:00 Csoportos versenyek

12:00-15:00 Ehab - Oriental workshop

13:00-15:00 Bella workshop- Duplafátyol19:00 Queen of Raqs Sharqi döntő15:15-17:15 Mona - Oum Kalthoum workshop
15:15-18:15 Nour - Oriental song workshop19:30 Ghazi Mona Dolores Fashion Show17:30-19:30 Nour - Dobszóló workshop

18:30-20:30 Ehab - Al Fann workshop 

 

20:00 Raqs Sharqi Nemzetközi Gálaest

a fesztivál sztárvendégeivel 

20:00 Nugum al Raqs alSharqi jubileumi gálaest

a 9 év nyerteseivel 

 
 
 
 
 
 
 
NÉZŐI JEGYÁRAK 
 

Szombati egyéni verseny

elődöntők, döntők

  •  2500 Ft (a jegyek nem helyre szólnak)
Vasárnapi csoportos verseny
  • 1500 Ft  (a jegyek nem helyre szólnak)
A nagy csoportok felkészítő tanárának a belépés ingyenes a vasárnapi versenyekre.
 

Szombati Raqs Sharqi Nemzetközi Gála belépő:

Nour, Yasser al-Swery, Mona Dolores Fashion Show, Nagy csoportok döntője, Díjkiosztás

  • 3500 Ft / 4000 Ft / 4500 Ft helytől függően
  • A versenyen induló résztvevőkenk: 2800 Ft (a queen of rasq sharqi döntőseinek természetesen nem kell jegyet váltaniuk az esti előadásra)

Vasárnapi Nugum al Raqs al Sharqi Jubileumi Gálaelőadás:

 A színpadon a 10 éves Raqs Sharqi Verseny győztes szólótáncosai és csoportjai

  • 3500 Ft / 3000 Ft helytől függően 
  • A versenyen induló résztvevőkenk: 2400 Ft

2 gálás - bérlet:

Azon kedves nézőinknek, akik a szombati és a vasárnapi gálára együttesen vált jegyet, 1000 Ft kedvezményt adunk a jegyek összárából.

 

A gálák és a verseny teljes időtartama alatt a videófelvétel készítése nem engedélyezett! 

 

JEGYVÁSÁRLÁS 

  • Mirávos Stúdió - Budapest, V. Bajcsy-Zsilinszky út 66. 2/17.
    • hétfő-csütörtök 14:00-21:00
  • Cini Szeráj Tánruhakellék - Budapest, XIII. Raoul Wallenberg u. 11.
    • hétfő-péntek: 10:00-18:00, szombat 10:00-14:00
  • valamint a fesztivál napján a helyszínen az Oriental Dance Hungary regisztrációs pultnál

Jegyek elővételben igényelhetők a 06 20 329 1398-as telefonszámon és az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. emailcímen (budapesti) személyes illetve postai átvétellel is.

A hétvégi eseményeken videó- és hanganyag készítése tilos!

 

 

A VERSENY TÁMOGATÓI

Egypt Treasures Travel

EgyptairZara HotelMazen

Cini SzerájAbacus-meg Kft.Nádszál Kft.

 

A versenyzőknek sok sikert kívánunk a felkészüléshez!

Ghazi Mona Dolores és Áncsán Anikó  

 

A verseny helyszínéül szolgáló

Continental Hotel Zra****Superior Budapest

 bemutatkozó képsorai:

 

 

 

 

 

 
SEO by Artio